Honlapunk átdolgozás alatt

HONLAPUNKAT ÁTDOLGOZZUK!

Az átalakítás ideje alatt keresd

Életmód-Tanácsadó és Terapeuta képzésünket

a https://viragterapia-tanfolyam.hu honlapon

ÉLJ A LEHETŐSÉGEINKKEL!

A KÉPZÉS RÉSZEI

SZAKMAI ALAPISMERETEK ELSAJÁTÍTÁSA

ALTERNATÍV MOZGÁS-ÉS MASSZÁZSTERAPEUTA (AMM)

FITOTERÁPIA

Táplálkozástudomány

A SZÍNVONALAS ÉLETMÓD-TANÁCSADÓ ÉS TERAPEUTA KÉPZÉS!

Képzésünk tematikájának összeállítása során nagy hangsúlyt fektettünk azokra a területekre, amelyek (tapasztalataink szerint) a vizsgák, majd a tevékenység gyakorlása során a legkevésbé gyakoroltak a vizsgázók. Ezzel el is árultuk képzésünk egyik különlegességét: olyan oktatók vállalták a tanítást, akik mindannyian évek óta szakértőként, vizsgaelnökként részt vesznek az ÁEEK által szervezett természetgyógyász vizsgák lebonyolításában, így a vizsgákon mutatott teljesítményeken túl azzal is tisztában vannak, hogy a felkészülés során milyen területekre kell a képzőknek nagyobb figyelmet fordítani. 

Ezért képzésünket két fontos alapelv határozza meg: mi elméleti ÉS gyakorlati képzést is nyújtunk, a nálunk tanulóknak a képzés árába beépítve biztosítjuk a vizsgára jelentkezéshez szükséges táborokon történő részvétel lehetőségét! Képzésünk HÁROM életmódtábort tartalmaz: egy mozgás- és masszázsterápiás tábort, egy táplálkozásterápiás tábort és egy gyógynövényismereti tábort! Vagyis a nálunk tanulók VALÓDI tábortapasztalattal és gyakorlati képzéssel rendelkeznek, mikorra a vizsgára jelentkezésig eljutnak. 

A másik fontos alapelv a moduláris felépítés: hitünk és tapasztalatunk szerint az életmód-tanácsadó és terapeuta tevékenysége jól körülírható kompetenciák meglétéhez kapcsolódik, ezért képzésünket úgy állítottuk össze, hogy önmagukban is használható tanfolyami anyagokat biztosítsunk hallgatóinknak. Vagyis a gyógynövényismeret elsajátításához pl. egy komplett fitoterápiás tanfolyamot kínálunk, amelynek elvégzésével rögtön Fitoterapeuta vizsgát is lehet szerezni.

Így a képzésben az életmód-tanácsadó és terapeuta felkészítésen kívül adunk:

  • egy alternatív mozgás- és masszázsterapeuta vizsgára történő felkészítést (elmélet, tanfolyamigazolással) – a gyakorlat külön elvégzendő
  • egy fitoterapeuta vizsgára történő felkészítést (elmélet + gyakorlat, tanfolyamigazolással)
  • egy mikrorendszer terápia kreditpontos továbbképző tanfolyamot (elmélet és gyakorlat, igény esetén pontszámigazolással)
  • egy szmbólumterápia kreditpontos továbbképző tanfolyamot (elmélet és gyakorlat, igény esetén pontszámigazolással)
  • 2×16 órás Bach-virágterápia kreditpontos továbbképző tanfolyamot (elmélet, igény esetén pontszámigazolással)

Tehát valójában 3×3:

  • Három szakmai vizsgára felkészítő tanfolyam
  • Három tábor
  • Három kreditpontos továbbképzés

Amennyiben az ÁEEK szakmai vizsgával záródó ÉTT képzés jelentkezési feltételeinek a hallgató nem felel meg – azaz nem rendelkezik az alábbi végzettségek egyikével sem: egészségügyi, pedagógiai, szociális, népművelői, teológiai vagy agrártudományi szakterületen egyetemi vagy főiskolai oklevél – akkor a képzés elvégzésével az Ezokurzus Képzési Központ szervezésében történő vizsgán vehet részt és „Az életmód változtatás és terápia a mindennapokban” tanúsítványt kapja kézhez (nyilvántartási szám: Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal E-000527/2014/D003). Ennek a tanúsítványnak a birtokában – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – önálló vállalkozás működtethető.

A KÉPZÉS MENETE

A képzés három részre bontható:

  • a gyógynövényismereti tanfolyam elmélete és a Bach-virágterápia ONLINE előadások formájában sajátítható el! (kb. 100 órányi videó-előadás)
  • a szakmai ismeretek, a pszichológiai és szociológiai ismeretek, valamint az AMM és a táplálkozási ismeretek elmélete nagyrészt szintén online formában sajátítható el, ezt a tudásanyagot azonban kiegészítik kontakt alkalmak is. (max. 2×8 óra)
  • a szakmai gyakorlati ismeretek elsajátítása TÁBOROK formájában történik. (3×5 nap)

A teljes képzés tehát magában foglal kb. 350 órányi tanított anyagot, valamint kb. 300 órányi önálló feladatot és gyakorlatvégzést. Hiszen mi nem a legolcsóbbak, hanem a legjobbak szeretnénk lenni! 

A kontakt órák időpontját később pontosítjuk.

A képzés online anyagai regisztráció után az EszenciaCentrum Oktatási Portálján érhetők el: iskola.eszenciacentrum.hu

Életmód – Tanácsadó és Terapeuta tanfolyam

Részletek

Az összeg magában foglal kontakt órákat (kb. 20 óra), a videós online tananyagokat (kb. 180 órányi videóelőadás + letölthető tananyagok és előadásvázlatok), valamint a három tábort ellátással együtt. A fizetés egy összegben (ekkor kedvezményesen: 315.000 Ft), vagy 5 részletben (70.000 + 4 x 70.000.-Ft a képzés folyamán egyenletesen elosztva, de legkésőbb a táborok előtt fizetendő) is történhet.

A jelentkezési díj kiegyenlíthető személyesen, előre egyeztetett időpontban, illetve banki befizetéssel, vagy átutalással az alábbi bankszámlaszámra: 

Árendás László ev.
CIB 10700598-63650686-51300009